Kissé irónikus a cím, ugyanis semmi titok nincs ebben kérem szépen. De ne ugorjunk ennyire előre. Már régóta volt indittatásom, hogy ezt-azt megírjak, de aztán valahogy sosem ültem le. Egészen mostanáig. Mint sokan tudjátok a fotózás mellett vezetek egy flabelos szalont. Aki nem tudja mi az, itt megnézheti: www.mediwel.hu , külön nem térnék most ki erre. El nem tudjátok képzelni az emberek milyen csodavilágban élnek. Úgy gondolják, ha eszik a mindenféle egészségtelen szemetet és utána egy pár perces rezgés majd helyre tesz mindent.

Elárulom ilyen nincsen!!! Ahogy mindenkinek hangsúlyozni szoktam, a flabi NEM csodagép! Ahogy csodabogyik sincsenek, meg persze varázsdiéták sem. Ha lenne ilyen, nem küzdene Magyarország lakosságának 80%-a túlsúly problémával. Akkor mindenki bomba alakkal rohangálna az utcán hamburgert zabálva. Elárulom, hát, a fogyáshoz vezető út az, hogy megnézed mit eszel!!!

70%-ban ez a siker titka!! Ha sütikézünk, tésztázunk, mekizünk....stb. NEM fogunk lefogyni! Ezután jöhet a mozgás! lehet ez bármi!! fussál, ússzál, flabizzál, aerobicozzál, emeld a súlyokat, mindegy, csak csinálj valamit!

mozogj! És igyál! CUKORMENTES folyadékot, napi 3 litert.

Ezerféle diéta létezik, kinek ez, kinek az működik, ki mire esküszik. Ennél én most sokkal egyszerűbb leszek, leírom, hogy mi az amit ha betartasz, ezer hogy elköszönhetsz a zsírpárnáktól: semmi cukor, semmi liszt, rizs, tészta, krumpli

(Diéta után súlymegtartás érdekében SEM térünk vissza a sütikéhez és a fehérkenyérhez...stb. Lehet enni teljes kiörlésű tésztát, kenyeret MÓDJÁVAL!)

Tehát baromi egyszerű a képlet -  mindenféle marketing fogás és érdek nélkül - megosztva:

- Egyél sok csirkét, pulykát, zöldséget, halat, tojást, nem zsíros túrót, sajtokat, joghurtot
- Mozogj!!!!! bármit! csak mozogj! rendszeresen, kitartóan
- Igyál!! 3 liter cukormentes folyadék / nap

Ha végig gondolja az ember, ez így egyszerűnek látszik, de nem az. Rengeteg kitartás és akaraterő kell hozzá! De könyörgöm, soha, semmi nincs ingyen, valamit valamiért. Ha sütikézünk és pizzázunk és nézzük otthon a tévét, akkor jókat fogunk enni és pihenni, de ne ábrándozzunk csinos alakról. Ha nem sütikézünk és pizzázunk, mozgunk van esélyünk, hogy ne mást bámuljunk sóhajtozva, hogy de jó lenne igy kinézni, hanem magunk láthatjuk ilyennek a tükör előtt.

Félreértés ne essék, nem vagyok én sem túl okos, nem is nézek ki jól. Kb. fél életem én is fogyókúrával töltöttem, kudarcokkal és ingadozásokkal. De így 30 évesen valami komoly változáson megyek át, olyan dolgokra döbbenek rá, amit valószínűleg előttem már jó sokan tudtak és nevetnek rajtam. Viszont talán sokan vannak akik ugyanúgy keresgélnek mint én, sőt, rengetegen vannak, akik sötétben élnek és ki szeretnének törni. Utóbbi 2 körnek szánom többek közt ezt a bejegyzést és a jövőben majd még párat. Vannak olyanok is, akik sötétben élnek, és ott is maradnak. Na. Azokkal nem foglalkzunk.
Úgy gondolom, hogy a változás, az egészség fontosságának valódi felismerése, s ennek megosztása talán másoknak is erőt, segítséget ad. Néha, sokminden ott van körülöttünk, mégsem látjuk, amíg valaki arcunkba nem vágja.

Persze nem mondom, hogy soha többet ne egyél olyat amit szeretsz, bár baromi hízlaló. mert úgyis be- betérsz majd egy mekibe, vagy rendelsz pizzát a haverokkal. nem erről van szó. DE diéta alatt ne mááááá! vagy ha igen, akkor ne várd, hogy fogysz. Diéta után is csak ÉSSZEL!  néha - néha belefér. hiszen meghízni sem 1 db hambitól híztál meg.

Már talán 2 hónap is eltelt a Neeram után. Örömmel jelentem, bár tovább nem fogytam, de a súlyomat tartom. Persze odafigyelek mit eszem. 

Két lényeges dolog alapvetően megváltozott, aminek nagyon örülök. Előtte nem nagyon ittam vizet. nem szerettem, márpedig az ivás fontos. megittam én a 2-2,5 literemet, de mindig gond volt, hogy találjak olyat, ami nincs tömve cukorral. Most már tul képp csak a vizet kívánom. és simán megy a napi 3-4 liter. 

A másik dolog aminek végtelenül örülök, hogy teljes mértékben megtaláltam az edzésben az örömöt. Olyannyira, hogy heti 3 helyett heti 6szor edzem. nem nehéz reggel felkelni és nem azért megyek mert kell, hogy jól nézzen ki az ember, hanem mert élvezem, alig várom hogy mehessek. Sosem voltam rest menni és csinálni, de nem mondom, hogy mindig volt kedvem hozzá.... Jelenleg ez a kedvenc időtöltésem :) Fanatikusnak hangozhat, de ez engem nagyon boldoggá tesz. Heti egy pihenő napot tartok, mert úgy hiszem annyi kell, de elég nehezen élem meg. 

Szóval így hosszú távon is azt kell, hogy mondjam, hogy megérte!!! 

Gondolom sokan voltatok kíváncsiak, hogy jó jó méregtelenítés, de mégis mennyit mutat a mérleg? Elárulom hát, a 10 nap alatt 4kg-ot fogytam, teljesen megvagyok elégedve az új önmagammal!! Azóta is nagyon odafigyelek, hogy minőségi ételeket egyek. 2 nap levezetést tartottam, folyamatosan vezettem be a tejtermékeket és a húst a mindennapjaimba. Nagyon jól érzem magam azóta is, bár nem volt egyszerű a kúra, de azt mondom, megérte! és ismételni fogom! 

Eljött a vééége!! Jeeeeejeeeeee!!! A mai nap könnyen elment, főleg, hogy nagyon durván elfoglalt napom volt a munkahelyen. Holnap már eszem egy kis gyümölcsöt, meg párolt zöldséget. Mert az is nagyon fontos, hogy utána ne kezdjünk el enni mint az őrültek. Szépen, óvatosan!! Vééégre ehetek!! Véééégre sós íz!! UUUU! :))

Az utolsó pár napban egyébként hihetetlenül megnőtt az energiám, nagyon érzem, hogy valami nagyon jó történt a testemben! Olyan jó lenne, ha ez sosem múlna el. Annak ellenére, hogy most végeztem, már most tudom mondani, hogy biztos, hogy ismételni fogok, mert úgy érzem megéri a szenvedést!

Aki esetleg most vág bele, vagy tervezi,hogy megcsinálja, erőt és kitartást kívánok, a végén hihetetlenül jó lesz!

Még azért írok, a levezetésről is, illetve ráállok a mérlegre :)

Szuper, mára használhatom azt a szót, hogy könnyű. Ez egy könnyű nap volt! Mármint ami az éhséget illeti. Már a végén a Neerát is alig bírtam mind elfogyasztani. Egyetlen egy kritikus pont volt, amikor az Ikeánál rajtam kívül a család megebédelt. Sültkrumpli, húsgombóc áfonyaszósszal, lazac párolt zöldségekkel. Nah, azért az ott durva volt! Bár el is mehettem volna addig nézelődni, de nem tettem. Szeretem érezni az illatokat, hamár az ízeket nem lehet. De ez az eset..... azthiszem kissé túlbecsültem magam :D , mert nagyon megkínzott. 

Ezt leszámítva amúgy tényleg könnyű nap volt. Az Auchant úgy szeltem végig, mintha 3 hambi figylne a hasamba. Nem éreztem túl nagy szenvedést. Mondhatni semmit. Valószínűleg azért , mert benyomtam majd egy liter frissen facsart narancslevet :) A gyerek pogácsájába, amit útközben csemegézett, azért beledugtam az orrom :) Este csináltam sült virslit vacsira a többieknek. Ott egy kicsit görbült a szám, de tényleg csak az ízek hiánya miatt, szenvedést nem éreztem. Megszagoltam azt is, ennyi elég is volt :D

Még a holnapi nap és kész!

Nah, megvan ez a nap is! Húúúú nagyon hiányzik a sós íz. Már nagyon tervezgetem, hogy hogy és mit fogok enni hamarosan :)) Kicsit féltem a mai naptól, mivel hétvége van, itton vagyok és nem volt semmi komolyabb program mára. Ahhoz képest egész jól ment. Reggel - már eljutottam idáig - én csináltam reggelit a családnak: bacon + tojásrántotta. Közben iszogattam a Neerámat, és imeglepően jól esett a bacon illata. Nem éreztem magam rosszul egyáltalán! Átmentem a nagyihoz is, ő épp végzett az almásrétes sütésével, na akkor és ott komoly kínzást éreztem. Aztán vettem egy igazi mély lélegzetet közel a pitéhez, majd megittam egy pohár Neerát :D Az esték a legnehezebbek azthiszem, ekkor hiányoznak a legjobban az ízek. Fogalmam sincs amúgy mennyit fogyhattam, de azért látom magamon. A bőröm olyan sima lett minta babapopsi :) A nyelvemet már nem fotózom, mert nem láttam annyira radikális változást, amit érdemes lenne publikálni. Már csak 2 nap. Roppant türelmetlen vagyok!!! Bár sajnos akúra végén még le kell vezetni, de akkor is!: egyre közelebb vagyok, amikor ehetek egy kellemes meleg, jó ízű levest! A mekis hamburgerben bizonytalan vagyok, de lehet hogy csak azért, mert tele van a pocakom a vacsorámmal, ami egy nagy pohár frissen facsart narancs lé volt.

A mai nap egész csodás, bár a délután még csak most kezdődik, ez ugye a nehezebb szakasza a napnak. De akkor is! Remekül vagyok, ma az első nap hogy valahogy természetesnek tűnik, hogy nem eszem. Fura is lesz szerintem újra beleharapni valamibe. Hihetetlen, hogy az emberi szervezet mennyire tud alkalmazkodni! Azj javasolják a honlapon, hogy a kezdők előszőr rövidebb időtartammal próbálkozzanak. Nem is értem :) hiszen az 5. nap után kezd jó lenni az egész!! Ha 5. napnál abba hagyja az ember, nem jutott, csak szenvedés! Azután jön a poénja az egésznek!! :D Bár tegnap este ahogy Dailonnal feküdtünk az ágyba lefekvéshez készülva, csak kajáról tudtam beszélni, bár főleg saláták és zöldségek járnak az eszembe! Na meg a mekis sajtburger!! Szó ami szó, talán ez a mai a legkönnyebb nap, ha szabad ilyet mondani, ha mellőzöm az ízek hiányát. Mostmár - bár eddig sem volt sok - kétségem sincs, hogy lenyomom ezt a tíz napot!

Hát hála az égnek a tegnapi nap elmúlt és vele az a borzasztó rossz kedv is. Szerintem nekem az volt a holtpont, valahogy máshogy működök mint mások :D A mai nap ismét nagyo jó volt ahhoz képest, hogy böjtölök :) Az ízek persze még mindig piszkosul hiányoznak, de ez szerintem igy is marad végig. Ma pizzát ettek mellettem. ÚÚÚú az az illat!!! :) Bár azt mondják, hogy a káros kajákat nem fogja kívánni a szervezet, érdekes, erre rendkívűl kíváncsi vagyok, mert úgy érzem hogy most BÁRMIT meg tudnék enni. Egy sajtos hamburger simán lecsúszna!! Annyira kétlem, hogy ez az érzés képes lenne elmúlni :D

Az áhított nap eljött és igazán vége is lehetne már. Ez a nap nem az én napom. Kedvtelen vagyok, nyűgös, nekem olyan, mintha ez lenne a holtpont. Fázom is, a kezem is hideg. Kezdek türelmetlen is lenni, mert már nagyon unom, hogy nem tudok enni dolgokat, borzasztóan hiányoznak az ízek. Tudom, hogy megcsinálom a kúrát, ezt érzem, mert eldöntöttem, de többször is felmerült ma bennem, hogy hagyom a pi-be!! Lányok, ti tudjátok, ha ezt mondom: pont olyan a hangulatom, mint mikor megjön az a bizonyos havi. Holnap már remélem jobb lesz, de még mindig olyan távolinak tűnik a hétfő, az utolsó nap. Az első amit eszem, az egy jó kis zöldség leves lesz!!!!

Ez a nap is megvan, mondhatom könnyebb volt mint az eddigi. A nyelvem sem olyan fehér már. Estére fura, de energiám lett. Hazaértem munkából és még teljesen friss voltam, máskor arra várok csak, hogy beessek az ajtón. 
Viszont az ízek rettentően hiányoznak mostmár. szóval olyan ez mint egy mérleg. csökken az éhségérzet de növekszik az ízek utáni hiány. Egyébként a legnehezebb időszak most is a délután ebéd körüli idő és a vacsora idő. Igen, az este a durva. Főleg, hogy kicsit el vagyok telve erre az időszakra már a Neerával, és megcsinálni a következő adagot, kicsit elkeserítő. Viszont tapasztalat, hogy reggelre eltűnik ez a kellemetlen érzés. Sőt! Majdhogynem jól esik az első adag Neera. Behűtve egyébként sokkal jobb! - ezt már lehet hogy írtam - Szóval azért az éjjelek és a reggelek a legjobbak. Egyébként előző éjjel kb. fél óránként jártam pisilni... nah ez egy kicsit megrémisztett, hogy hogy fog menni a következő nap, főleg, hogy kicsit furán is éreztem magam, de hála az égnek 1-2 órán belül elmúlt. Nagyon várom a holnapi nap végét, mert akkor túl leszek a félidőn, úgy érzem, akkor már könnyebb lesz!

Na, a mai nap már egész elviselhető volt. Még mindig éhes vagyok, vannak mélypontok, de összességében hál Isten, nekem nem ez a nap volt a holtpont. Azért az durva, hogy ha nagyon mar az éhség iszom egy frissen facsart narancslevet és már eltelít. Vannak cuccok, amit már most nem kívánok, és előtte aktívan fogyasztottam, de a húsleves gondolata még mindig erősen kísért! :D Szerintem ez lesz az első étel amit elkészítek majd magamnak. A vendégem, akitől ezt a kúrát hallottam, listát vezetett a kúra alatt mindarról amit majd enni fog :)) hát.... én sem teszek máskép :))
A nyelvemen egyébként komolyabb változás nincs tegnap óta, még mindig csúnya fehér. 
Szédülést, gyengeséget nem tapasztalok, bár sokat is iszom. Tartom a 3l vizet a 2l Neera mellé. Fejfásom és gyengségem sincs. 
Egyébként nekem sokkal könnyebb, hogy ma melóztam és nem volt annyi időm azon gondolkozni, hogy éhes vagyok. Reggeleket imádom, akkor egyáltalán nem gyötör az éhség s úgy látom, hogy már most fogytam egy kicsit. Még akkor is, ha ez másodlagos dolog most nekem, azért örültem neki :)

Hát... a tegnapi nap egy pokol volt. Vagy 200szor gondoltam, hogy ezt én inkább nem csinálom. Kb. minden másodpercben a kajára gondoltam, ráadásul elmentünk az Auchanba is vásárolni. Hazaértünk ittam egy lötyit, és leültem fórumon mások gondolatait olvasgatni. Ez adott erőt. Az hogy mások már az 5. vagy 9. vagy épp az utolsó napnál tartanak. és hogy milyen jól érzik magukat. Estefele megittam egy frissen facsart narancslevet is, na azzal egész jól eltelítődtem, végre megszünt az éhségérzet. A fórumok amúgy tényleg sokat segítenek. Mivel estére a szirup ízétől már öklendeztem. Mára már ízlik. Még éhes vagyok most is, de valahogy már jobb mint tegnap. Bár még csak kora délután van. Viszont könnyedén iszom a szirupotn. Reggel valahogy jobban éreztem magam, nem is voltam éhes. Könnyedén elkészítettem a férjemnek, meg a gyereknek a reggelit, meg a kávét. Pedig én is imádok kávézni. Csináltam egy frissen facsart narancs levet és azt iszogattam.  Most suliban vagyok, egész jól bírom, bár néha beugrik egy pizza, vagy egy mexikói kaja képe :D Mindenesetre tegnap rengetegszer megfordult a fejemben, hogy hagyom a pi....ba az egészet, ma már egy percre sem fordult meg a fejemben. Remélem így marad. Nagyon féltem ettől a mai naptól, mert állítólag a 2-3 nap a legnehezebb. Talán holnap már mégjobb lesz, vagy épp mélypont. kiderül. Egyébként a nyelvem fehéredik, meg egy icipicit nehéznek érzem a fejem. kicsit minden olyan távoli körülöttem. De semmi komolyabb nincs.

Szurkoljatok, mert azért nem könnyű!

Biztos sokan tudjátok, hogy nyitottam egy Flabélos szalont, ahova nagyon sok remek ember jár formálódni, karcsúsodni. Egyikőjüktől hallottam ezt a Neera kúrát. Alapjában véve ez egy tisztító kúra, s nem utolsó sorban a fogyáshoz is hozzá segít. Mivel én még sosem csináltam ilyesmit, úgy érzem 30 éves testemre ráfér már egy jó kis tisztítás. Nem fogom magamat naponta méregetni, az elején meg a végén. Majd megosztom veletek kilókban nézve mennyitől sikerül megszabadulnom. Valójában jobban érdekel ez a tisztító része a dolognak, állítólag lehet érezni ahogy megindul a folyamat, s ahogyan egyre jobban és jobban érezzük magunkat! Megpróbálok írni minden nap egy kevéskét, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Azt mondják az első fele a rázós, a második 5 nap már a jobbik fele. Most az eslő napnál tartok, eljutottam oda, hogy már ittam egy pohárkával a Neera szirupos, citromos, borsos üdítőből. Szerintem nem vészes az íze, sőt! Bár lehet a kúra végén ezt másképp fogom gondolni :D A nyelvemet is fotózom, mivel állítólag itt lehet látni a legjobban a folyamatot. A végén megosztok veletek egy tíz képből álló sorozatot erről is. Feltéve ha meg bírom csinálni a kúrát. Megittam a lötyit, éhségem úgy nagyjából elmúlt, de azért nem úgy mint amikor jól bereggelizik az ember. Egyenlőre ennyi, aki úgy gondolja, tartson velem ezen a rövidke kis utazáson!!!

Olyan dolgot szeretnék megosztani veletek, ami valószínűleg nem csak velem történt meg, mégis egy életre emlék - rosszabb fajta - marad. Egy megbeszélt, megtervezett műtétre mentünk be a kórházba Mei-el. Már régóta vártunk erre a napra. Egy hónappal ezelőtt el lett halasztva mert Mei beteg lett. most végre eljött a nagy nap. Mei Nagy Napja!

 Nagyon nehéz egy óra volt, s amikor visszahozták, és ébredt, na azt az érzést nem kívánom senkinek. Nem részletezem, de éreztem, hogy nem tudok mozogni, ledermedtem, és nem kívántam semmit , csak hogy mindenki menjen ki, orvos, nővér, bámészkodó, és had öleljem magamhoz! Nagyon lassan nyugodott meg, de estére már egy mosolyt is kaptunk :)

Másnap megnézték, azt mondták szép a seb, viszont talán elkapott egy kicsi náthát. A kedve csuda jó volt, tele volt energiával, sokat nevetett, annak ellenére, hogy nagyon nem kapott levegőt. Az éjszakák viszont félelmetessé váltak, annyira nehéz volt neki a légzés. 

Itt jön az első dolog, amin teljesen kiakadtam: A fertőző részleg el volt ugyan választva egy fallal a nem fertőzőtől, de hogy a szülők ugyanúgy kihozták ugyanarra a folyosóra bacigazda porontyukat, mint ahogy az egészséges babás szülők tették teljesen lesokkolt. Meg különben is az ajtók, melyek elválasztották a 2 részleget egész nap tárva nyitva volt, a mosdóról nem is beszélve ami szintúgy közös volt. ....én ezt nem is értem. Szóval simán sikerült összeszednünk valami szart a frissem műtött legyengült szervezetünkkel.

Négy nappal a műtét után haza engedték, merthogy a seb továbbra is szépen gyógyul. Ám napközben ahogy aludt, katasztrófa volt, így hívtam a házi dokit, mondta azonnal vissza, mert veszélyes egy ilyen pici babánál az ennyire nehéz légzés.

Pár napot ismét eltöltöttünk benn, immár a fertőző osztályon. Az eddig tapasztalt dolgokon felül még annyit tennék hozzá, hogy a kedves nővérkék 90%-a messziről elkerüli a kézmosást mielőtt hozzáér féltett poronytyodhoz, illetve a kezelőben sem divat eldobható papírtörülközőt használni alátétként, ahova a gyereked teszed, hanem ott van egy lepedő és minden gyerek ugyanarra a lepedőre fekszik.

Jó pár éve nem voltam így kórházban, szülést persze leszámítva, de akkor nem voltam éhes, így nem is szenteltem figyelmet arra, amire most: 2 szelet kenyér egy mini vaj, ez a reggeli, szarrá higított borsó főzelék 2 szem borsóval és valami nagyon durva szagú fasírt szerűvel az ebéd, gigantikus vastagságú felvágott, vagy felismerhetetlen húskrémszerű nagy hájcsomókkal a vacsora. Ezt kapod a pénzedért, amit szorgalmasan fizetsz minden hónapban. Éhen is halhatsz akár. A kifeküdt ágyakról, lyukas takaróról ne is beszéljünk.

Mindegy is, legalább egy nem fertőzővel tettek össze, mi is jobban voltunk már, éppen készülőben haza. A szobatárs hamarabb lelépett, tulajdonképpen kirúgták, merthogy kell az ágy, nem számít, hogy vese tágulása van a 3 hónapos csecsemőnek.... és persze betuszkoltak egy erősen köhögő fertőző kislányt. Hát .... mi is nagyon gyorsan eltűntünk. Hogy lehet ennyi gógyija valakinek???? Édes Istenem! Hát várná meg, hogy ez a frissen műtött, lábadozó 9 hónapos csecsemő kitegye a lábát, mielőtt egy tomboló vírusgazdát elhelyez!

Végre itthon, már másodszor pakoltam be és ki. Este minden szép és jó, örülünk, hogy tud lélegezni, teljes a nyugalom, addig amíg le nem teszem a gyereket és az egész vacsora úgy ahogy van kijött belőle. Reménykedtem, hogy talán elszédült ahogy sétáltam vele. ....

De mire reggel megcsapta az orrom az überbrutál szagú kaka ami elért az ő ágyától a miénkig, tudtam gáz van, össze szedtük a hányást-fosást. Azért még reménykedtem, kihivtam a dokit, ezer vitamin, meg gyomornyugtató izét hoztam haza, de semmi. Amit bele pakoltam ki is jött vagy 2 perccel vagy 2 órával késöbb. Szóval vissza a kórházba, mivel estére viccen kívül 39.9-re ment fel a láza. 

Csodás szobát kaptunk, nem volt benne senki, egy nagy ágy és egy pici. Már magamban vigyorogtam - élet apró örömei - mire a nővér kérdezi, hogy hogy alszik a pici, kis ágyban, vagy szülővel, mondtam, óóó hát a kiságyban. Mondja jóóó, akkor ez a matrac lesz az Öné, és rámutat egy falnak támasztott gyerekmatracra (120 cm). Szóval ezt úgy lerakja a földre és azon fog aludni. Na itt megint sokkot kaptam, és nem segített a dologgal, amikor megkérdezte, hogy kérek e takarót meg párnát.....

Kipótoltam az ágyat a kabátommal és a párnát is a földre tettem, így csak a lábszáram fele lógótt le a földre. Mondanom nem kell, hogy mennyit aludtam. Persze próbáltam én vissza bizniszelni a dolgot a nagy ágyra, de hát nem voltam elég rámenős. Azt mondta a nővér, hogy nem, mert ha nagyobb gyerek jön, akkor át kell húznia az ágyat. Igazából sajnálom hogy nem mondtam amit gondoltam: ki nem szarja le???? Nah mindegy bárány lelkületem ide vezetett. Hajnalba jött egy anyuka egy szintén pici gyerekkel, el is bitorolták a szép nagy ágyat. A doki nem tudta megszúrni a gyereket hogy megkapja az infuziót - Ahogy Mei-t is agyon szurkálták, szegény úgy üvöltött és ott szerencsétlenkedtek, én meg.... elgyengültem, kifakadtam, nem bírtam visszatartani és zokogtam. uhogy Dailon felváltott, én kimentem. - na mindegy a csaj ennél jobb volt, szépen áthívott egy nővért a koraszülött osztályról, mivel a babája az volt , igaz egy évvel ezelőtt, de megmaradt a jó kapcsolat. Szóval a nővérke jött, a doki persze kiakadt , hogy ő is meg tudja szúrni a gyereket, csak hát nincs vénája, nehéz. A vendék nővére elsőre, brilliánsan meg tudta szúrni a csöppséget. Erről ennyit.

Ez a baba is hányós volt és én is már jóval óvatosabb voltam, nem vittem ki a gyereket, ha már megfogtam a kilincset mostam a kezem....stb. A másik anyuka várt fél napot, hogy ne hányjon a gyereke és cibálta is haza, mert.... hát érthető, általam is részletezett okokból. Úgyhogy azonnal bebitoroltam az ágyat. Mei még hányt, fosott egy két napig, majdkezdett jobban lenni, láz lement, Dailon meg én viszont elkaptuk. Na az volt a durva, lázasan, hányósan fejfájással törődni a gyerekkel, de mivel már egy napja nem hányt, fontolgattam, hogy haza húzzuk a csíkot, hajnalban ismét egy vírusos köhögős - fulladásos kisfiút hozott felénk a szél. Szóval igen, ezek nem viccelnek. Haza is mentünk pár órával késöbb. Egyenlőre, már 2 napja itthon, annyira remélem hogy SOHA DE SOHA  többé nem kell visszamennünk. Bár  Mei éjjel elkezdett köhögni, de NAGYON remélem, hogy ez csak a náthája utó rengése!!!!

 húúú nagyon rég nem írtam, már majd el is felejtettem hogy van ez a blogom :P Jó, azért nem :) Annyi minden történt, hogy már nem is tudom mit írjak. Az anyaság tényleg nagyon gyönyörű, s csodálatos, ahogy minden nap egyre szerelmesebb leszel! minden apró kis dolog, ami előtte csak üres szó volt, mikor mások mondták, pl. jajj, már felül!, óóó vissza integetett! jön a foga! most hirtelen hatalmas érzés töltetet kapnak, s feltöltik szívemet örömmel. életed legszebb pillanataivá válnak, amikor  a te tündéreddel történik ez. Annyira megmagyarázhatatlan boldogság ez, amit csak egy anya / apa érthet és érezhet. Ez is annyira sablonosan hangzik, de nem is akarom magyarázni azt, amit meg amúgy nem lehet. Van ilyen kis babakönyvem, ahova nagyon aranyosan fel lehet jegyezni minden lényegesebb történést, de néha úgy érzem, hogy ez nem elég. Felfigyeltem, hogy hiába ez a sok gyönyörű nap, annyira bele vagyunk feletkezve, hogy hihetetln gyorsasággal felejtünk el dolgokat, melyeket pedig soha nem szeretnénk, hiszen jó lenne megtartani minden egyes pillanatot, melyet csemeténkkel töltünk el emlékeinkben. 

S valóban, az anyaság változtat, szépen, lassan, de változtat. S megértettem valamit, amitől tartottam, attól nem kell, hiszen a miértje teljesen másból fakad. Tartottam attól, hogy szinte mindenki hirtelen elfelejti saját magát, s a gyerek lesz a legfontosabb, a gyerek lesz az első. Én ezt nem akartam, nem akartam így megváltozni, s el nem tudtam képzelni, hogy valaki egyszer fontosabb lesz az életemnél is. S most érzem, nem azért válik ilyenné az ember, mert ez a kötelessége, hanem azért, mert ez teszi boldoggá! Az a legnagyobb boldogság számunkra, ha kis porontyunkat boldognak látjuk. Vásárolni is sokkal jobb neki - pedig higgyétek el, én nagyon szerettem magamnak -is- vásárolni - mostmár sokkal nagyobb örömmel jár, ha neki veszek valamit. Díszíthetem a legféltettebb kincsem, vagy épp mosolyt csalhatok az arcára.

Bár hozzátenném, még mindig tartom a jogot arra, hogy megóvjam a személyes együttléteimet Dailonnal. Hogy legyen mindig idő egymásra, kettőnkre. Nem vagyok szívbajos lepasszolni a gyereket egy éjszakára, vagy egy napra. Mindenkinek jó, mindenki örül. Nagyi azért hogy unokázhat, a gyerek is függetlenebb az anyjától apjától, és nem kap szívgörcsöt, ha nem látja őket egy percre, s nekünk is, mert fenn tudjuk tartani azt a bizonyos bennsőséges kapcsolatot, romantikát és tüzet, mely Mei előtt is megvolt. 

Ez az utolsó évem, hogy huszonévesenek mondhatom magam, és érzem is, hogy nem vagyok már gyerek. De valahol érzem azt is, hogy meg kell s meg akarom tartani gyermeki lelkületem, s úgy érzem, bár ezért tenni kell, ápolni kell, dolgozni kell, de megéri. 

Szilveszterkor olyan helyen voltam bulizni, amit pár évvel ezelőtt nagyon élveztem. Most is persze, de valahogy már más volt, hiányzott a tűz, rájöttem fél lábbal kilógom. Rájöttem, valahogy követem azt a jól bevált sablont ami mindenkivel történik, amit úgy hívnak, felnőtté válás. A felnőtté válás nem csak azt jelenti, hogy sokkal több felelősség ül a vállunkon, a felnőtté válás azt is jelenti, hogy más kezd el érdekelni, más hoz tűzbe, máshogy, máshol érzed jól magad. olyan felnőttes dolgokat csinálsz :) milyen unalmasnak tűnt gyerekkoromban úgy bulizni, hogy üldögélsz egy pohár bort iszogatva a barátaiddal, s jókat beszélgettek. Most valahogy már ez esik jól. Nem érzem úgy , hogy a bódulat, és órákig ugrálásmár annyira jó móka. Inkább szánalmas. Nem másnak. Nekem - magamról gondolva. 

Viszont még mindig nem gondolom máshogy, hogy bármit is érzel, bárhogy is gondolod hogy jó lenne neked, azt és úgy kell csinálni! Ezt gyerek öööö vagyis fiatalabb koromban is így gondoltam, és most is így gondolom. Azthiszem ezért érzem szabadnak magam, próbáltam a lehető legőszintébben élni saját magammal szemben, s még most is úgy érzem, hogy helyes volt, és helyes is lesz! 

Összefoglalónak ennyi és tárt karokkal várom a 2012-es év mindennapjait!

 Így közel az esküvő szezon végéhez úgy éreztem muszáj hódolnom a megérdemelt pihenésnek, így nagy, bátor útnak vágtunk neki: Felpakoltuk nagyit, anyut, gyereket, s kocsival nekivágtunk az 1392km-es útnak. Szerbián és Macedónián keresztül mentünk, mert úgy hallottam, hogy jobb választás mint a másik útvonal (Bulgária és mégvalami) Hát, nagyon vártam hogy megkérkezzünk! Dailon vezetett végig, ügyesen, gyorsan repített minket a cél felé. Mivel egy lassan 80 éves nagyival és egy 4 hónapos babával utaztunk, úgy döntöttünk éjszakára megállunk. Igazából visszafele volt ez érdekes: nem akartunk ilyan filmbéli - horroros útszéli motelben megállni, különösen Szerbiaban nem, de drága, puccos szállodában sem. Na de először amikor megálltunk, az épület kívülről jól nézett ki, belülről már nem annyira... a fürdő pedig olyan ráhányós féle. szóval inkább tovább mentünk, 5km-rel késöbb találtunk egy másik motelt. hatalmas, márvány, szökőkutas-kertes, gyönyörű szobával, pihi-puhi ággyal. Nem is értettem miért is Motel ez. A legnagyobb meglepetésünkre az ár ugyanannyi volt mint a másik szutyok helyé. Nem kérdés tehát, maradtunk. A mai napig le vagyok döbbenve, hogy mekkora eltolódás lehet szolgáltatások között, amit kaphatsz ugyanazért a pénzért.

Na de, térjünk át a valódi témára Sartira: mivel utószezonba mentünk, s szállással kapcsolatban nem volt nagy igényünk, legyen tiszta kb. ennyi, így szégyentelenül olcsón jutottunk hozzá. Kedves, aranyos panzióban szálltunk meg, tengerre néző terasszal, olyan finom reggelink volt 3 euróért, hogy mindig alig vártam, hogy reggel legyen. Medencénk is volt a tetőn. Viszont ami végtelenül felbosszantott, hogy nem volt melegvíz. Jóóó, nem volt jéghideg, de fürödni azért elég erősen frissítő hatású. Magunk miatt nem is lett volna ez olyan nagy baj, de azért ott a baba.... kb. 3 szor szoltam az idegenvezetőnek, aki ugyanabban az epuletben szállt meg, mindig nézett rám nagy boci szemekkel, mintha soha életében nem hallott volna erről a problémáról. de persze soha nem történt semmi változás, uhogy feladtam. késöbb kiderült, kb az egész házban ugyanez a szitu. ez azért kellemetlen. 

A másik, amire nagyon kell vigyázni, a kenyér. Igen, a kenyér. Ami mellesleg földöntúlian finom. Úgy jártunk, hogy elmentünk egy szép , öreg halászfalbuba körülbarangolni, s persze ott is ebédeltünk. Kb. 4 étterem volt egymás után. Az első kettőbe megkérdeztük hogy van gyros. Nem volt nekik, ami nagyon furcsa, hiszen Görögország híres a gyrosról. Mire a 3. étterem előtt álló pincér szólt, hogy nekik van. 

Örvendve beültünk, kihozták az étlapot, s közölték, hogy a gyros még nincs rajta, mert az új, és pitában sem tudják felszolgálni, hanem csak tálként. Mondtuk persze, nem baj. De kurva furcsa volt, hogy nincs rajta az étlapon. A leleményességgel nem lenne semmi baj, de olyan de olyan szar gyrost hoztak ki, amilyet még életemben nem ettem!!! Nem is volt az gyros. De sebaj, nincs pita, van kenyér hozzá, így azzal laktunk jól. Az legalább friss volt, meleg volt, és finom! Hozzák a számlát, kerekedik a szemünk, ilyen adó, olyan szervízdíj blablabla, na meg a kenyér 4 euróért. Nem értettük, hiszen mi nem rendeltünk kenyeret, maguktól hozták, így azt gondolná az ember, az a menühöz van, talán pita helyett, mivel az meg ugye járna. Teljesen felmérgelt ez a csunya csel minket, távoztunk felemelt fejjel, kenyérért nem fizetve! 

Na de 1 nappal késöbb beültünk egy étterembe Sarti-ban. Halat rendeltünk salival. Jött a kenyér is. Tanultunk a múltkori esetből, így hozzá sem értünk a kenyérhez. Jön a számla, s igaz, csak 50 eurocent a beazonosítatlan összeg, de megkérdeztük, hogy mi az? Erre a pincér: hát a kenyér! Mi meg ugye: de hát hozzá se értünk! Erre a pincér egy kisebb szájhúzás kíséretében kihúzta a 50 eurocentet a számláról. Tehát a kenyérrel óvatosan! :)

Sarti egyébkén egy györnyörő kisfalu, s számos sport hódolóinak kedvez. Istenit futottam a tengerparton, s nagyon jó bicikli túrákat is csináltunk. Van éjszakai élet, s a vásárló kedvűek is számos kis boltot találnak. Továbbá Sarti és környéke tengerparja igen változatos, így az, aki szeret kirándulni, s új dolgokat látni, biztos vagyok benne, hogy minden nap fog látni valami gyönyörűt s mégis mást. 

Egy két képet is töltök nektek:

 Még mindig elmélkedem azon, hogy hogy válhat a szülés a legszebb  emlékké??? :D Persze én is szeretnék majd egy kistestvért Mei-Zhennek, na de én elhatároztam, hogy időzített császárral szeretnék szülni. .... vagyis fájdalom ...ööö nagyobb fájdalom nélkül :D én még igenis emlékszem hogy húúúú de fájós volt... nem is értem, hogy hogy lehetnek ilyenek a hormonok, hogy képesek elfeledtetni az emberrel. Ezért is határoztam el, hogy most, amíg még emlékszem, a következő poronty hogyan is érkezzen :))

A másik dolog, amiben szerintem valamelyest csal az agyunk és megmásítja a múltat: minden anyuka úgy emlékszik, hogy már a kezdettől fogva szerelmes volt gyerekébe. valahogy én úgy érzem, hogy útközben, persze nagyon gyorsan leszünk szerlemesek. ez egy folyamat. És nem tudom, meddig fogok Mei-Zhen születésére emlékezni úgy ahogy volt. .... még szerencse, hogy leírtam/leírom :) Amikor őt először megláttam, olyan hihetetlen volt. Ezernyi érzelem cikázott bennem, nem is lehet egy szóval leírni, hogy mit érzett az ember. Azt tudom, hogy valaki olyannal találkoztam, akit már nagyon rég vártam és örülök, hogy végre megismerhetem! Éreztem, hogy elindul az életem teljesen új szakasza. Reggel örültem, mikor felébredtem, s jöttek, hogy lehet elhozni a babákat. Örültem, hogy vele lehetek, hogy minden nap többet és többet tudhatok meg róla, s örültem, hogy láthatom őt és az egész nem csak egy álom. De hogy mikor lettem "szerelmes"? Nem is tudom, ez egy folyamat és talán minden nap egyre erősebb, talán soha nem is áll meg. S ez az, ami a múltat is úgy átalakítja, hogy mintha mindig is ismertük volna őt, mindig is tudtuk volna hogy ki ő, olyan kapcsot erősítenek a mindennapok, mely teljesen széttörhetetlenné válik.

néhány kép arról, hogy mennyit nőttünk:

 Aki képeket vár és nem szereti a betűket, megkímélem, már most klikkelhet a kicsi kis piros x-re a jobb felső sarokban. ....mert ma nincsenek képek. lesznek, de nem most. Most csak frissíteni szeretném az anyaságról szóló gondolati változásokat. ...illetve nem változásokat.

Ami tagadhatatlan, teljes szerelmben vagyunk édes kislányunkkal. Meg tudnám zabálni. Komolyan. Azok a kis lábak, kezek, az a pici nyelvecske....stb. Nem kell ezt magyarázni, aki anyuka tudja, aki nem anyuka, ....hiába magyaráznám....

Az is igaz, néha ki voltunk.... amikor csak sír sír sír és nem hagyja abba. Felveszed, akkor jó. Leteszed, rákezd. és akkor itt ne baszd el. olyan könnyű elgyengülni. Mi próbáltuk nem tenni. Azthiszem végeredményben sikerrel. Valljuk be, senki nem mondja ki - mert hülyén hangzik és szívtelennek, hogy ilyesmi gondolataink vannak, még talán saját magunk is rosszul érezzük tőle,- de amikor a gyerek üvölt a sajnálat érzése keveredik az irritáció érzésével. Üvölt és az agyadra megy. Közben összeszorul a szíved. ....de sokan mondják... néha hagyni kell. ....de hát olyan rossz. de ha felveszem 100adszorra is, megszokja és késöbb lesz nehéz. Azthiszem eddig hősiesen helyt álltunk. Meg meg is ismertük. ....legalábbis egy kicsit :) Tudjuk már mikor rinya, és mikor van tényleg valami gond. Épp ma 1 hónapos. Lefekvéskor már elalszik egyedül sírás nélkül. Majdnem az éjszakát is átalusszuk! Nagyon rossz volt az elején, hogy sírt, mi meg hagytuk... főleg éjjel, de most úgy érzem neki is és persze nekünk is jobb, hogy megy az egyedül elalvás. Persze volt/van játék, babusgatás, simi - simi, és rengeteg puszi és ölelés, de nem éjjel. Úgy tűnik ez működött. De nagyon sok erő kellett ahhoz, hogy meg tudjam állni, mindig az zakatolt a fejemben, hogy csak pár nap és jó lesz. Könnyebb lesz.

Aztán itt van a ki mit gondol dolog. Soha, nem lesz olyan, hogy mindenki szemében jó anyuka leszek. Ez így van, jobb ha ezt mindenki elfogadja saját magáról. De tudjátok mit? nem is kell mindenki szemében jó anyuka lenni. Az ember úgy érzi, meg akar felelni, hogy mindenki azt gondolja róla, wow! Micsoda jó anyja  van ennek a gyereknek!  Kedves anyukák, felejtsétek szépen el, hogy mindenki ezt fogja gondolni, felejtsétek el ezt a célt, hogy ezt akarjátok elérni, és felejtsétek el, hogy ezzel egyáltalán törődnötök kell!!!! Mert nem kell! Nem kell a külvilág visszaigazolása ahhoz, hogy eldöntsd, jó anya vagy, vagy sem! Mikor a tükörbe nézel, érezd, hogy úgy gondolod, jó anyja vagy a gyerekednek/gyerekeidnek. S ők érezzék hogy jó anyjuk vagy. A legfontosabb a szeretet, amit adsz nekik! Ennyi számít! és nem az, hogy más mit gondol!

Volt már olyan, aki - azért mert megvalósítottam egy régi vágyamat, és szerencsémre nem kellett más fotóst megfizetnem, hanem saját magam le tudtam fényképezni a kicsi Mei-Zhent, úgy ahogy elképzeltem még akkor mikor a pocakomban volt - azt mondta, hogy szerinte kelléknek használtam a gyereket és mennyire nem élvezte, csak mi. Szemében gondolom szörnyű szülők vagyunk. Nos. Én nem így gondolom, nem így érzem, és ez számít! És remélem, hogy Mei-Zhen is egy napon boldog lesz, hogy ilyen szép csecsemőkori fényképek vannak róla.

És ahogy anno terveztem, s hál isten, az anyaság nem változtatta meg ezt bennem, kell idő magunknak is. Csak Dailonnak és nekem. És este, mikor Mei-Zhen már ágyban, nem félek kiülni a kertbe a férjemmel és nézni a csillagokat, romantikázni, megosztani egy pohár bort vagy egy jó hideg sört. (persze...... sajnos megtehetem, mivel nincs tejem...)

De nem roppanok össze az idegességtől, ha az anyukám, vagy Dailon anyukája vigyáz a kicsire. Mindegyik már felnevelt egy vagy több gyereket böcsülettel. ...jár a bizalom! A két kutya is hozzáérhet a kicsihez, persze módjával, és a cipőt sem kell a kapun kívűl elhelyezni, nem fogom a gyereket üvegpalotába zárni! Tessék, ezek mind olyan dolgok, amelyek megosztják a véleményt, valaki egyetért, valaki szörnyűlködik. Nem vagyunk egyformák, és nem is kell, hogy azok legyünk! De egy dolog, ami ezektől független, imádok anya lenni, mert imádom ezt az érzést! Imádom ezt a hatalmas szeretetet, amit eddig sosem éreztem senki iránt! Imádom megfogni, átölelni, megpuszilni, érezni ahogy szuszog, látni ahogy fejlődik, a szemébe nézni, s elveszni benne. Azon kapni magam, hogy megszünik a külvilág, ahogy a karomban fekszik, s mosoly lebeg arcomon, olyan mosoly, melyet csak ő fakaszthat!

Nos, a címből nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a fő téma. S azt sem nehéz kitalálni, hogy igen, megszületett a kislányunk, Mei-Zhen Júlia 2011. május 19-én délután 2:30-kor 3550 grammal, 54 centivel.

No de ne menjünk ennyire a dolgok elébe. Amúgy is sokmindenkit, főleg szülés előtt állókat foglalkoztat, hogy honnan is fogom tudni hogy itt az idő? S mindenhol azt olvasod, hogy minden nő más, minden terhesség más, minden vajúdás más.... igen, ez így is van, de mégis van egy "séma" ami nagy vonalakban jellemző mindenkire. Pl. hogy rohadtul fáj! :))) Na jó, nem akarok riogatni senkit, leírom azt ahogy velem történt, s elnézést kedves olvasó, ha esetleg olyan információhoz juttatlak, ami esetleg megrémiszt, de nem fogok hazudni. (még szerencse, hogy vannak hormonok, melyek elfeledtetik velünk ezt )

Szóval, hogyan is kezdődött nálam. Az utolsó napokban is viszonylag aktív voltam, amennyire ekkora hassal aktívnak lehetett lenni:

Mivel a babókám nagyon jól érezte magát odabenn, így 41. hét első napján döntött úgy, hogy mostmár ideje távozni, ....vagy talán a pocakom tessékelte ki, azzal: hogy elég mostmár, mars kifelé!!! :) Ki tudja, lényeg a lényeg, egy nappal előtte már elég szar éjszakám volt, sokszor felébredtem fájásokra, de annyira rendszertelen volt, hogy úgy gondoltam ez nem lehet az. Másnap egész délelőtt viszonylag jól elvoltam, útra is keltünk piknikezni egyet  a közeli erdőbe a kutyákkal:

Hazafelé azért már igen-igen döcögve mentem, meg-meg állva, mert megint jöttek a rendszertelen, de erősödő fájások. Aztán a délután még elég jó volt, bár ugyanúgy zavarták a jókedvemet ezek a kellemetlen görcsök. Majd hajnali egykor rendszeressé ( 5 percesek)  és persze erősebbé váltak. Tehát nekem nem volt sem 20 perces, sem 10. volt helyette minden féle össze-vissza. 

A jósló fájások illetve a fájdalmatlan braxton-hicks összehúzódások már hetekkel ezelőtt megjelentek, olyan 35. hét környékén. Nos, ami nekem teljesen tiszta jel volt, - csak a renszertelenség miatt nem akartam elhinni, de utólag látom, hogy nem számít hogy rendszertelen, az már igazi fájás volt - hogy a jósló, menstruáció szerű fájások EGYSZERRE, EGY IDŐBEN jelentkeztek a braxton hicks összehúzódásokkal, nem pedig külön-külön, egymástól függetlenül, ahogy előtte. Érdekes, ezt sehol, semmilyen oldalon nem olvastam, hogy jel lehet. Pedig szerintem elég nagy a különbség.

Kanyarodjunk vissza az 5 perces fájásokhoz.... hősiesen tűrtem, nem siettem el a kórházba menetelt, meg biztos akartam lenni, szóval vajúdtam még otthon egy jó darabig, lefürödtem, elkészültem, stb. majd hívtuk a mentőt. kb hajnali ötkor beértünk a kórházba, időben. se nem túl korán, se nem túl későn ;) Megkaptam életem első beöntését... hmmmmmmmhhhh fincsiiiiiiii. Nah de őszinte leszek, sokkal rosszabra számítottam. Nem kellemes, de nem is olyan borzasztó. Elkezdődött a komolyabb vajúdás, komolyabb fájásokkal, de még mindig jól voltam, és én kis naiv úgy is éreztem, hogy simán tudom ezt kezelni, nem nagy gáz. íme, így néztem ki e tájt:

 Aztán kicsit komolyabbra fordult a helyzet. És nem éreztem többé, hogy ura vagyok a helyzetnek és hogy nem olyan gáz ez. Mert kurvára fájt. Sajnálom, de így van. A szülés fáj. Olyan fájdalom ez, amiről nem is sejtettem, hogy létezik, s akkora, amelyről nem is sejtettem, hogy ember el tudja viselni valamilyen csodával határos módon. Amikor kimondod, hogy nem bírom tovább, amikor két fájás között majdnem elalszol, még akkor is, ha fél perc amíg nem fáj, mert annyira ki vagy merülva, amikor könyörögsz, hogy adjanak valamit, mert belehalsz a fájdalomba, és nem bírsz ki még egyet, akkor ezeket komolyan kell venni. Ezt nem csak úgy mondja az ember. Ettől a pillanattól kezdve, s nem azért mert én kibírtam, hanem azzal hogy átmentem rajta, megértettem, illetve megtapasztaltam, máshogy nézek a világ összes anyájára!!! Minden anya egy hős, aki ezt végig csinálta! Maga a terhesség is elég megterhelő, nagy feladat, a testnek, léleknek, s hát a szülés...... Hölgyeim, le a kalappal! S őszintén, még a tojáshéj ott van a seggemen, hiszen anyává most váltam, mennyi - mennyi feladat áll még egy anya előtt. Most kezdődik ám csak igazán az élet! :D

Hiába pozitív hozzáállásom, azért az én vajúdásom nem volt a legszerencsésebb. Biztos vagyok benne, hogy volt nálam rosszabb is, de jobb is. 13 óra vajúdás után, a kisasszony még mindig nem akart kijönni, pedig szabad volt az útja. Így 2 óra változatlan fejhelyzet után úgy döntöttek, hogy a császár lesz a megfelelő megoldás. Hozzá kell tenni, hogy én is eléggé el voltam keseredve, hogy az utolsó 2 óra egymást érő fájásokkal, melyeket erősítettek oxytocinnal eléggé kikészítettek, pláne, hogy mindegyik után éreztem, hogy még mindig nem jelentkezik a toló fájás, ami azt jelenti, hogy a fej még mindig nincs a szülőcsatornában. Így valóban..... szégyen, nem szégyen, könyörögtem a dokinak, hogy csináljon valamit, mert belepusztulok. Szóval mikor kiejtette a száján, hogy császár, már csak az EDA édes hatására tudtam gondolni, hogy minden fájdalom megszűnik. Így is lett. Egy nagyon kedves műtős fiú jött értem, betoltak, és már csak arra vártam, hogy meghalljam, meglássam nyugodtanvakációzó kislányomat. Kb. fél óra alatt kinn is volt, s azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Hihetetlen volt, de egyáltalán nem idegen. Csak hihetetlen.

Megjegyezném, hogy a János Kórházban szültem, s mindenkinek 100%-ban ajánlom! Teljesen más volt a tapasztalatom az egészségüggyel kapcsolatban mint ami ekkor itt velem történt. Mindenki annyira aranyos, segítőkész, türelmes, törődő és rendes volt. A dokimban a kezdetektől fogva bíztam (Dr. Bollobás Máté), teljes nyugalommal tudtam rá gondolni. ...de a szülésznők, a műtősök, a nővérek egyszerűen mindenki 100%-ban ott volt neked.

Nos a következő pár nap nem a legkellemesebb napjaim voltak, de az hogy a kicsi MeiZhen velünk lehet kárpótol mindenért. Semi-Privát szobában voltam, ami azt jelentette, hogy 2 ágyas, s a fürdő benn van a szobában. Ez azért eléggé kellemessé és kényelmessé tette a bennlétet. Egyetlen zavaró dolog volt, hogy iszonyat meleg volt a szobában napközben, s huzatot ugye nem csinálhattunk a babák miatt. Tehát maradt az, hogy főttünk kb 35 fokban.

A császár is sokakat foglalkoztat, erről is szívesen írok egy kicsit. Gyönyörűen csinálták, a sebem alig látszik, a hasizmot nem vágták el - mint ahogy régen tették - az első két nap .... nos igen... az elég fos. de ha azon túl vagy, a 3. már egész türhető, a 4. már majdnem hogy jó, s onnantól minden nap könnyebb és könnyebb. A felállások, pozíció váltások, köhögés, nevetés, tüsszögés elég szarok tudnak lenni. Különösen, ha az első két napban történik :) Megmondom őszintén én a nagyWC -től féltem nagyon, de nem... no para, egyáltalán nem fáj.

A 4. nap hazajöhettünk, mert a gyerek is jól volt és én is, micsoda egy boldog pillanat!!! Nagyon jó itthon lenni, jelenleg szokjuk a helyzetet, tanuljuk egymást :)

Végezetül pár kép a kis hercegnőnkről:

 Elhatároztam, valami olyanba kezdek, valami olysamiről (is) fogok blogolni, itt a személyes részen, ami valószínűleg sokatokat nem érdekel. ... mert..... már rég van gyereketek, vagy egyáltalán nincs, és mostanság nem is lesz. Mivel számotokra nem tudok újat mondani, vagy hasznosat, hiszen már "túl vagytok rajta" vagy még nem, de nem is lesztek egyhamar. Így maradnak az érdeklődök között aki tervezget, vagy épp terhes mint én! Természetesen örömmel veszem, ha bárki más is azért végigolvassa bejegyzéseimet :)

Olyan dolgokat fogok írni, ami valószínűleg minden terhes nő fejében megfordul, ezernyi és ezernyi gondolatok, kérdések sokasága, mely a nőstényállat fejét ilyenkor elönti.

Először is. Megváltozik az élet. Nincs mese. Rögtön az első dolog, amitől az ember elkezd lelkiismeretfurdalást érezni, hogy hogy lehet ilyen önző és mégis ott motoszkál a kérdés, kétség: De hát én szeretm az életemet, s bár örülök a kis jövevénynek, mégis, aggódunk, hogy jajjj, mi lesz azzal, ami eddig volt, elvész? átalakul? vagy nem is lesz fontos többé? Aggódunk, hogy elvesztjük azt, akik vagyunk, s ezzel együtt elvesztjük azt az életet, amit eddig éltünk, s szerettünk! 

Az ember mindig félve tekint az ismeretlenre és mégjobban megrémül, hogy elvesztheti azt, amit szeretett, megszokott, kialakított. Azt a bizonyos "biztosat" ami körül veszi. Na meg persze ki szeretné elveszteni saját magát? Ha a tükörbe nézünk, és nagyjából úgy vagyunk vele, hogy jó az, amit látunk, szeretjük és elfogadtuk, ki a csuda akarna megválni tőle, vagy változtatni rajta? Sőt, esetleg teljesen elveszteni??

Hiszen ezek a "rémtörténetek". Te megszünsz innentől létezni, más lesz a fontos, a te igényeid háttérbe szorulnak....stb. Majd feleszmélsz évek után, hogy hé! Hát hol maradok én?? Valahogy ezzel jár az anyaság. hmmmmm.... lehet én is így fogok érezni. Mindenki a szülés után változik meg, mikor az a drága ordító újszülött hazajön velünk.

Egyenlőre most még csak ötleteim vannak, hogy mit hogy fogok csinálni, illetve hogy szeretnék. De fogalmam sincs mennyire fogom máshogy látni a dolgokat késöbb. Most még úgy gondolom, hogy igenis kell idő magunkra is, igenis nem szabad teljesen feladni a magánéletet és igenis kell időt lopni csak Dailonnak és magamnak. Elmenni egy moziba, eltölteni hacsak egy pár órácskát is kettesben, romantikázni, nem elfeletkezni arról, hogy mi egy úttal férj és feleség vagyunk, nem csak apa és anya.

Kezdetben rosszul éreztem magam attól, hogy ilyen gondolataim vannak. Hogy ennyire önző lennék, hogy merek magamra gondolni? Aztán rájöttem, nem, nincs ezzel semmi baj. Ez nem azt jelenti, hogy az újszülöttünket nem szeretném, imádnám, és törődnék vele! Ettől nem leszek önző, hogy nem felejtek el az élet más fontos dolgaival is foglalkozni, hiszen azokat a virágokat is öntözni kell. Nembeszélve ha a hajóskapitány kidől, a hajó is elveszett.

Már csak napok választanak el attól, hogy megírjam, miféle változás következik be gondolataimban, ha már kezembe tarthatom várva várt kislányom!

 Így, hogy már közeledik az idő, mikor karunkban tarthatjuk kicsi lányunk, már kissé lassabban és talán kevesebbet is mozgom, de mozognom viszont mindenképp kell, igénylem is és jól is esik, bár ez az idétlen  pingvin mozgás engem sem került el, ha már fáradok. Arról persze senki nem papol, nogy miért mennek úgy a terhes nők mint a pingvinek.... hát nem én fogom elkezdeni :P

nah de Dailon hozta magával az "új játékát" így én rosszalkodhattam az ő kevésbé feltűnő, kicsi de erős kamerájával. Valljuk be sokkal egyszerűbb volt észrevétlen maradni az utca embere előtt, mint az én jól megnőtt nikonommal :)

Feltöltök nektek pár képet, amit a mai barangolás alatt készítettem, de előbb nézzétek meg családunk nagy bébijét, milyen tökéletes modellem volt vakus játékaimhoz:

Aztán meg persze Dailon sem úszta meg..... :)

ez a macska már nagyon régi, és régóta meg is akartam örökíteni, ma jött el a pillanat ... :) ...pedig nem is vagyok oda a macskákért...

ennek a néninek a szeme számomra olyan sokmindent mondd....

Egy nagyon kellemes és baráti hangulatú stúdiófotózásom volt. Már minden megvolt nagyjából a fejemben, hogy mit szeretnék, a ruhák, a pózok, a fények, s egy nagyon kedves, régi barátom segédkezett a fotózásban, ráadásul egyik legjobb barátnőm is nálunk töltötte a hétvégét, így ő is jött velünk, így volt egy egy "jobb kezem" is, ahogy annak lennie kell :)

Igazán meghitt volt a hangulat Dailonnal, néha - olyan hihetetlen is volt - de ahogy ott álltunk, közel egymáshoz, ahogy a pocakomra tettem a kezem, s ahogy ő kezét is éreztem, szinte megszűnt a világ. Annyira  bennsőséges, családias volt, még akkor is, ha nem voltunk egyedül. Néha pillanatokra, úgy éreztem, nincs senki más, csak a pici, Dailon, meg én.

De íme, nézzétek az eredményt:

Akárhogy is nem tetszik a télnek, a tavasz most már valóban beköszöntött, még ha egy-egy esős napot is hoz magával, végre le lehet cserélni a téli kabátot a könnyebb, kellemesebb tavaszira. Nagy szerencsémre, ugyanis a pocakom már igen csak kezdte összeakasztani a bajszát a téli kabátom cipzárjával.... Na mindegy is, számomra épp jókor jött ez a szép idő, mert ideje volt már egy kis pocakfotózásnak. Úgy döntöttünk csinálunk pár képet a természetbe, egy kellemes tavaszi sétával összekötve, illetve egy második fordulót stúdióban, melyre napokon belül sor kerül. ....Addigra talán a kicsi nevét is sikerül véglegesítenünk... így a 8. hónapban :P

Íme nektek pocak! :

Természetesen folytatni fogom az élménybeszámolót a Dubai esküvőkről, hiszen még oly sok hátra van! De! Előbb egy kicsit személyesebb, nem annyira munka szagú élmény.

....persze valahol ez is kapcsolódik Dubaihoz.... hiszen egy számomra nagyon kedves barátról van szó, akit még Dubaiban ismertem meg a kezdet kezdetén.... mikor még angolul sem nagyon beszéltem, mikor elveszett voltam, s minden oly idegen volt. Ő ott volt nekem és segített és mellettem állt, mikor elkeseredtem, öntötte belém a lelket. Mindig megnyugtató volt a hangja, és a jóság sugárzott belőle. Ez a kapcsolat azóta is tart és soha nem felejtem el, hogy mennyit jelentett barátsága nekem akkor.

Ez a kedves barát, kinek neve is van: Sara, meglátogatott minket egy hétvégére Dániából. S igaz, kicsit hűvöskés volt az idő, én is kicsit fáradtkás voltam a pocaklakó miatt - nem ment már úgy a hegymászás :P - mégis, nagyon kellemes  időt töltöttünk együtt!

Először is, elmentünk a Terror házába.... egy kis magyar történelem ismertetése gyanánt.... vidáman mentünk be, sokkos állapotban jöttünk ki.... igazság szerint még nekem is teljesen új volt az élmény, mivel előtte nem voltam ott. 

 Az épület kívülről is kissé dermesztő 

 Még felhőtlenül jókedvűen :)

 No meg ott volt a kihagyhatatlan Zöld Teknős Teaház! Biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek, akinek még nincs tapasztalata a helyről, kérem pótolja mihamarabb! :) persze csak ha szereti a teát! Sara is nagyon élvezte, valamilyen kellemes lágy vaníliás teát választott, én bevállaltam egy chili-csokisat, hmmmmah isteni volt, Dailon - az ő szavaival élve - valamilyen unalmas teát ivott :D Mindenesetre kellemesen visszarázott minket a jelenbe a múlt megrázó képsorai - tárgyai után.

 A Várnegyedet sem hagyhattuk ki, hiszen közel is van, s úgy vélem egy turistának mindenképpen látnia kell! Továbbá kellemes hangulata van a környéknek, s jó ismét repülni egyet az időben. Bár eléggé csilis volt az idő, mégis kellemeset kirándultunk!

Legközelebb megosztom veletek csodás élményeimet az indiai esküvőkről!

Hihetetlen jó idő még mindig, kis köhécselés meg sem kottyan, különben is, a friss levegő és a mozgás jót tesz, erősíti az immunrendszert, frissíti a szerveket, messzire űzi a betegségeket.

Így tettünk mi tegnap délután, és ma reggel is! Reggeli az erdőben..... mmhhhh...csodás volt! 1 óra séta kicserél teljesen!!

ööööö.... a kutyáknak valahogy másképp alakult, szerintem a reggeli kimoccanás után jobbára véget ért a nap :)

Képek mint mindig, jönnek:

 

No ez történt velünk reggel, remélem Nektek is szép ébredésetek volt!