Minden anya egy hős!

2011.05.25. 09:27

Nos, a címből nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a fő téma. S azt sem nehéz kitalálni, hogy igen, megszületett a kislányunk, Mei-Zhen Júlia 2011. május 19-én délután 2:30-kor 3550 grammal, 54 centivel.

No de ne menjünk ennyire a dolgok elébe. Amúgy is sokmindenkit, főleg szülés előtt állókat foglalkoztat, hogy honnan is fogom tudni hogy itt az idő? S mindenhol azt olvasod, hogy minden nő más, minden terhesség más, minden vajúdás más.... igen, ez így is van, de mégis van egy "séma" ami nagy vonalakban jellemző mindenkire. Pl. hogy rohadtul fáj! :))) Na jó, nem akarok riogatni senkit, leírom azt ahogy velem történt, s elnézést kedves olvasó, ha esetleg olyan információhoz juttatlak, ami esetleg megrémiszt, de nem fogok hazudni. (még szerencse, hogy vannak hormonok, melyek elfeledtetik velünk ezt )

Szóval, hogyan is kezdődött nálam. Az utolsó napokban is viszonylag aktív voltam, amennyire ekkora hassal aktívnak lehetett lenni:

 

 

Mivel a babókám nagyon jól érezte magát odabenn, így 41. hét első napján döntött úgy, hogy mostmár ideje távozni, ....vagy talán a pocakom tessékelte ki, azzal: hogy elég mostmár, mars kifelé!!! :) Ki tudja, lényeg a lényeg, egy nappal előtte már elég szar éjszakám volt, sokszor felébredtem fájásokra, de annyira rendszertelen volt, hogy úgy gondoltam ez nem lehet az. Másnap egész délelőtt viszonylag jól elvoltam, útra is keltünk piknikezni egyet  a közeli erdőbe a kutyákkal:

Hazafelé azért már igen-igen döcögve mentem, meg-meg állva, mert megint jöttek a rendszertelen, de erősödő fájások. Aztán a délután még elég jó volt, bár ugyanúgy zavarták a jókedvemet ezek a kellemetlen görcsök. Majd hajnali egykor rendszeressé ( 5 percesek)  és persze erősebbé váltak. Tehát nekem nem volt sem 20 perces, sem 10. volt helyette minden féle össze-vissza. 

A jósló fájások illetve a fájdalmatlan braxton-hicks összehúzódások már hetekkel ezelőtt megjelentek, olyan 35. hét környékén. Nos, ami nekem teljesen tiszta jel volt, - csak a renszertelenség miatt nem akartam elhinni, de utólag látom, hogy nem számít hogy rendszertelen, az már igazi fájás volt - hogy a jósló, menstruáció szerű fájások EGYSZERRE, EGY IDŐBEN jelentkeztek a braxton hicks összehúzódásokkal, nem pedig külön-külön, egymástól függetlenül, ahogy előtte. Érdekes, ezt sehol, semmilyen oldalon nem olvastam, hogy jel lehet. Pedig szerintem elég nagy a különbség.

Kanyarodjunk vissza az 5 perces fájásokhoz.... hősiesen tűrtem, nem siettem el a kórházba menetelt, meg biztos akartam lenni, szóval vajúdtam még otthon egy jó darabig, lefürödtem, elkészültem, stb. majd hívtuk a mentőt. kb hajnali ötkor beértünk a kórházba, időben. se nem túl korán, se nem túl későn ;) Megkaptam életem első beöntését... hmmmmmmmhhhh fincsiiiiiiii. Nah de őszinte leszek, sokkal rosszabra számítottam. Nem kellemes, de nem is olyan borzasztó. Elkezdődött a komolyabb vajúdás, komolyabb fájásokkal, de még mindig jól voltam, és én kis naiv úgy is éreztem, hogy simán tudom ezt kezelni, nem nagy gáz. íme, így néztem ki e tájt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Aztán kicsit komolyabbra fordult a helyzet. És nem éreztem többé, hogy ura vagyok a helyzetnek és hogy nem olyan gáz ez. Mert kurvára fájt. Sajnálom, de így van. A szülés fáj. Olyan fájdalom ez, amiről nem is sejtettem, hogy létezik, s akkora, amelyről nem is sejtettem, hogy ember el tudja viselni valamilyen csodával határos módon. Amikor kimondod, hogy nem bírom tovább, amikor két fájás között majdnem elalszol, még akkor is, ha fél perc amíg nem fáj, mert annyira ki vagy merülva, amikor könyörögsz, hogy adjanak valamit, mert belehalsz a fájdalomba, és nem bírsz ki még egyet, akkor ezeket komolyan kell venni. Ezt nem csak úgy mondja az ember. Ettől a pillanattól kezdve, s nem azért mert én kibírtam, hanem azzal hogy átmentem rajta, megértettem, illetve megtapasztaltam, máshogy nézek a világ összes anyájára!!! Minden anya egy hős, aki ezt végig csinálta! Maga a terhesség is elég megterhelő, nagy feladat, a testnek, léleknek, s hát a szülés...... Hölgyeim, le a kalappal! S őszintén, még a tojáshéj ott van a seggemen, hiszen anyává most váltam, mennyi - mennyi feladat áll még egy anya előtt. Most kezdődik ám csak igazán az élet! :D

Hiába pozitív hozzáállásom, azért az én vajúdásom nem volt a legszerencsésebb. Biztos vagyok benne, hogy volt nálam rosszabb is, de jobb is. 13 óra vajúdás után, a kisasszony még mindig nem akart kijönni, pedig szabad volt az útja. Így 2 óra változatlan fejhelyzet után úgy döntöttek, hogy a császár lesz a megfelelő megoldás. Hozzá kell tenni, hogy én is eléggé el voltam keseredve, hogy az utolsó 2 óra egymást érő fájásokkal, melyeket erősítettek oxytocinnal eléggé kikészítettek, pláne, hogy mindegyik után éreztem, hogy még mindig nem jelentkezik a toló fájás, ami azt jelenti, hogy a fej még mindig nincs a szülőcsatornában. Így valóban..... szégyen, nem szégyen, könyörögtem a dokinak, hogy csináljon valamit, mert belepusztulok. Szóval mikor kiejtette a száján, hogy császár, már csak az EDA édes hatására tudtam gondolni, hogy minden fájdalom megszűnik. Így is lett. Egy nagyon kedves műtős fiú jött értem, betoltak, és már csak arra vártam, hogy meghalljam, meglássam nyugodtanvakációzó kislányomat. Kb. fél óra alatt kinn is volt, s azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Hihetetlen volt, de egyáltalán nem idegen. Csak hihetetlen.

Megjegyezném, hogy a János Kórházban szültem, s mindenkinek 100%-ban ajánlom! Teljesen más volt a tapasztalatom az egészségüggyel kapcsolatban mint ami ekkor itt velem történt. Mindenki annyira aranyos, segítőkész, türelmes, törődő és rendes volt. A dokimban a kezdetektől fogva bíztam (Dr. Bollobás Máté), teljes nyugalommal tudtam rá gondolni. ...de a szülésznők, a műtősök, a nővérek egyszerűen mindenki 100%-ban ott volt neked.

Nos a következő pár nap nem a legkellemesebb napjaim voltak, de az hogy a kicsi MeiZhen velünk lehet kárpótol mindenért. Semi-Privát szobában voltam, ami azt jelentette, hogy 2 ágyas, s a fürdő benn van a szobában. Ez azért eléggé kellemessé és kényelmessé tette a bennlétet. Egyetlen zavaró dolog volt, hogy iszonyat meleg volt a szobában napközben, s huzatot ugye nem csinálhattunk a babák miatt. Tehát maradt az, hogy főttünk kb 35 fokban.

A császár is sokakat foglalkoztat, erről is szívesen írok egy kicsit. Gyönyörűen csinálták, a sebem alig látszik, a hasizmot nem vágták el - mint ahogy régen tették - az első két nap .... nos igen... az elég fos. de ha azon túl vagy, a 3. már egész türhető, a 4. már majdnem hogy jó, s onnantól minden nap könnyebb és könnyebb. A felállások, pozíció váltások, köhögés, nevetés, tüsszögés elég szarok tudnak lenni. Különösen, ha az első két napban történik :) Megmondom őszintén én a nagyWC -től féltem nagyon, de nem... no para, egyáltalán nem fáj.

A 4. nap hazajöhettünk, mert a gyerek is jól volt és én is, micsoda egy boldog pillanat!!! Nagyon jó itthon lenni, jelenleg szokjuk a helyzetet, tanuljuk egymást :)

Végezetül pár kép a kis hercegnőnkről:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kristinaweiss.blog.hu/api/trackback/id/tr522930778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása