Olyan dolgot szeretnék megosztani veletek, ami valószínűleg nem csak velem történt meg, mégis egy életre emlék - rosszabb fajta - marad. Egy megbeszélt, megtervezett műtétre mentünk be a kórházba Mei-el. Már régóta vártunk erre a napra. Egy hónappal ezelőtt el lett halasztva mert Mei beteg lett. most végre eljött a nagy nap. Mei Nagy Napja!

 Nagyon nehéz egy óra volt, s amikor visszahozták, és ébredt, na azt az érzést nem kívánom senkinek. Nem részletezem, de éreztem, hogy nem tudok mozogni, ledermedtem, és nem kívántam semmit , csak hogy mindenki menjen ki, orvos, nővér, bámészkodó, és had öleljem magamhoz! Nagyon lassan nyugodott meg, de estére már egy mosolyt is kaptunk :)

Másnap megnézték, azt mondták szép a seb, viszont talán elkapott egy kicsi náthát. A kedve csuda jó volt, tele volt energiával, sokat nevetett, annak ellenére, hogy nagyon nem kapott levegőt. Az éjszakák viszont félelmetessé váltak, annyira nehéz volt neki a légzés. 

Itt jön az első dolog, amin teljesen kiakadtam: A fertőző részleg el volt ugyan választva egy fallal a nem fertőzőtől, de hogy a szülők ugyanúgy kihozták ugyanarra a folyosóra bacigazda porontyukat, mint ahogy az egészséges babás szülők tették teljesen lesokkolt. Meg különben is az ajtók, melyek elválasztották a 2 részleget egész nap tárva nyitva volt, a mosdóról nem is beszélve ami szintúgy közös volt. ....én ezt nem is értem. Szóval simán sikerült összeszednünk valami szart a frissem műtött legyengült szervezetünkkel.

Négy nappal a műtét után haza engedték, merthogy a seb továbbra is szépen gyógyul. Ám napközben ahogy aludt, katasztrófa volt, így hívtam a házi dokit, mondta azonnal vissza, mert veszélyes egy ilyen pici babánál az ennyire nehéz légzés.

Pár napot ismét eltöltöttünk benn, immár a fertőző osztályon. Az eddig tapasztalt dolgokon felül még annyit tennék hozzá, hogy a kedves nővérkék 90%-a messziről elkerüli a kézmosást mielőtt hozzáér féltett poronytyodhoz, illetve a kezelőben sem divat eldobható papírtörülközőt használni alátétként, ahova a gyereked teszed, hanem ott van egy lepedő és minden gyerek ugyanarra a lepedőre fekszik.

Jó pár éve nem voltam így kórházban, szülést persze leszámítva, de akkor nem voltam éhes, így nem is szenteltem figyelmet arra, amire most: 2 szelet kenyér egy mini vaj, ez a reggeli, szarrá higított borsó főzelék 2 szem borsóval és valami nagyon durva szagú fasírt szerűvel az ebéd, gigantikus vastagságú felvágott, vagy felismerhetetlen húskrémszerű nagy hájcsomókkal a vacsora. Ezt kapod a pénzedért, amit szorgalmasan fizetsz minden hónapban. Éhen is halhatsz akár. A kifeküdt ágyakról, lyukas takaróról ne is beszéljünk.

Mindegy is, legalább egy nem fertőzővel tettek össze, mi is jobban voltunk már, éppen készülőben haza. A szobatárs hamarabb lelépett, tulajdonképpen kirúgták, merthogy kell az ágy, nem számít, hogy vese tágulása van a 3 hónapos csecsemőnek.... és persze betuszkoltak egy erősen köhögő fertőző kislányt. Hát .... mi is nagyon gyorsan eltűntünk. Hogy lehet ennyi gógyija valakinek???? Édes Istenem! Hát várná meg, hogy ez a frissen műtött, lábadozó 9 hónapos csecsemő kitegye a lábát, mielőtt egy tomboló vírusgazdát elhelyez!

Végre itthon, már másodszor pakoltam be és ki. Este minden szép és jó, örülünk, hogy tud lélegezni, teljes a nyugalom, addig amíg le nem teszem a gyereket és az egész vacsora úgy ahogy van kijött belőle. Reménykedtem, hogy talán elszédült ahogy sétáltam vele. ....

De mire reggel megcsapta az orrom az überbrutál szagú kaka ami elért az ő ágyától a miénkig, tudtam gáz van, össze szedtük a hányást-fosást. Azért még reménykedtem, kihivtam a dokit, ezer vitamin, meg gyomornyugtató izét hoztam haza, de semmi. Amit bele pakoltam ki is jött vagy 2 perccel vagy 2 órával késöbb. Szóval vissza a kórházba, mivel estére viccen kívül 39.9-re ment fel a láza. 

Csodás szobát kaptunk, nem volt benne senki, egy nagy ágy és egy pici. Már magamban vigyorogtam - élet apró örömei - mire a nővér kérdezi, hogy hogy alszik a pici, kis ágyban, vagy szülővel, mondtam, óóó hát a kiságyban. Mondja jóóó, akkor ez a matrac lesz az Öné, és rámutat egy falnak támasztott gyerekmatracra (120 cm). Szóval ezt úgy lerakja a földre és azon fog aludni. Na itt megint sokkot kaptam, és nem segített a dologgal, amikor megkérdezte, hogy kérek e takarót meg párnát.....

Kipótoltam az ágyat a kabátommal és a párnát is a földre tettem, így csak a lábszáram fele lógótt le a földre. Mondanom nem kell, hogy mennyit aludtam. Persze próbáltam én vissza bizniszelni a dolgot a nagy ágyra, de hát nem voltam elég rámenős. Azt mondta a nővér, hogy nem, mert ha nagyobb gyerek jön, akkor át kell húznia az ágyat. Igazából sajnálom hogy nem mondtam amit gondoltam: ki nem szarja le???? Nah mindegy bárány lelkületem ide vezetett. Hajnalba jött egy anyuka egy szintén pici gyerekkel, el is bitorolták a szép nagy ágyat. A doki nem tudta megszúrni a gyereket hogy megkapja az infuziót - Ahogy Mei-t is agyon szurkálták, szegény úgy üvöltött és ott szerencsétlenkedtek, én meg.... elgyengültem, kifakadtam, nem bírtam visszatartani és zokogtam. uhogy Dailon felváltott, én kimentem. - na mindegy a csaj ennél jobb volt, szépen áthívott egy nővért a koraszülött osztályról, mivel a babája az volt , igaz egy évvel ezelőtt, de megmaradt a jó kapcsolat. Szóval a nővérke jött, a doki persze kiakadt , hogy ő is meg tudja szúrni a gyereket, csak hát nincs vénája, nehéz. A vendék nővére elsőre, brilliánsan meg tudta szúrni a csöppséget. Erről ennyit.

Ez a baba is hányós volt és én is már jóval óvatosabb voltam, nem vittem ki a gyereket, ha már megfogtam a kilincset mostam a kezem....stb. A másik anyuka várt fél napot, hogy ne hányjon a gyereke és cibálta is haza, mert.... hát érthető, általam is részletezett okokból. Úgyhogy azonnal bebitoroltam az ágyat. Mei még hányt, fosott egy két napig, majdkezdett jobban lenni, láz lement, Dailon meg én viszont elkaptuk. Na az volt a durva, lázasan, hányósan fejfájással törődni a gyerekkel, de mivel már egy napja nem hányt, fontolgattam, hogy haza húzzuk a csíkot, hajnalban ismét egy vírusos köhögős - fulladásos kisfiút hozott felénk a szél. Szóval igen, ezek nem viccelnek. Haza is mentünk pár órával késöbb. Egyenlőre, már 2 napja itthon, annyira remélem hogy SOHA DE SOHA  többé nem kell visszamennünk. Bár  Mei éjjel elkezdett köhögni, de NAGYON remélem, hogy ez csak a náthája utó rengése!!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.